Eredményesen lezárult a kiviteli közbeszerzési eljárás, nyáron megkezdődhetnek az előkészítési munkák a déli parti vasútvonal Lepsény - Szántód-Kőröshegy állomás közötti szakasz fejlesztéséhez - a NIF Zrt. kommunikációs vezetője nyilatkozott az MTI-nek.
Több mint 10 év után újra vadonatúj magyar buszok érkeznek Budapestre. Egy kísérleti jellegű projekt keretében, úgynevezett PKD (partially knocked down kit) konstrukcióban 18 alacsonypadlós szóló Ikarus autóbusz állhat hamarosan forgalomba - számolt be a BKK.
A MÁV-csoport a múlt évben újabb jelentős lépést tett a stabil működési érdekében - hangsúlyozta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán, a vasúttársaság tavalyi tevékenységét értékelő háttérbeszélgetésen, Budapesten. Tavaly a késések száma csökkent, idén pedig a tervek szerint az adósságállomány fog.
Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária.
Vasárnap jelentette be a BKK, hogy hétfőtől ismét jár az 1-es villamos az Árpád-hídon. Az utazóközönség azonban már hétfő reggel kellemetlenséggel találkozhatott, fél 8 körül ugyanis pótlóbuszok jártak az Árpád-híd metrómegállótól körülbelül 15 percen keresztül a Bécsi út irányába. Eltört egy villamos felső áramszedője - számolt be egy kollégánk a helyszínről.
A magyar vasút jelenét és jövőjét bemutató cikksorozatunk utolsó, negyedik részében végignéztük, hogyan alakult az áruszállítás forgalma az elmúlt években, illetve melyek azok a problémák, melyek megoldásával tovább lehetne növelni vasút szerepét az ország közlekedésében, illetve versenyképesebbé lehetne tenni a közúti fuvarozással szemben.
A cikksorozat első három részét itt olvashatja:
A magyar vasút jelenét és jövőjét bemutató cikksorozatunk harmadik részében megvizsgáltuk, hogyan alakult a személyszállítás forgalma az elmúlt években, illetve melyek azok a problémák, melyek megoldásával tovább lehetne növelni a vasút szerepét az ország közlekedésében. Bár a pályaállapotokkal, a járművekkel és a menetrenddel kapcsolatban számtalan kifogást felsorolhatunk, maga a hálózat rengeteg potenciált rejt magában és a megfelelő fejlesztésekkel európai színvonalú, az autózással is versenyképes vasútvonalak szolgálhatnák ki az országot.
A cikksorozat első két részét itt olvashatja:
A magyar vasút európai viszonylatban is kiterjedt hálózattal rendelkezik, mely az ország összes fő települését eléri. Számos rangsorban azonban gyengén szerepelt a balesetek relatíve magas száma, a sok késés és a rossz pályaállapotok miatt. A magyar vasút jelenét és jövőjét bemutató cikksorozatunk második részében megtudhatja, hogy mitől olyan lassú és megbízhatatlan a hazai vonatozás, valamint, hogy gyorsabban utazunk-e, mint nyolcvan éve.
Az első részt itt olvashatja:
A kormány megvásárolná a Bombardier dunakeszi üzemét, mivel a járműipart a magyar nemzetgazdaság zászlóshajójának tekinti. A jövőben bővíteni kívánja a villamos- és metrógyártás kapacitását, így a Budapestre szánt 47 új villamos egy részét Dunakeszin szerelhetik össze - számolt be az Orgio.
A múlt heti toronyszállítás után, most toronyfelállításra került sor. Az épülő butadiénüzemhez érkezett legnagyobb, 68 méter magas, 166 tonna súlyú kolonna felállítás történt meg a Tiszaújvárosi Vegyi Kombinát tiszaújvárosi telephelyén 2014. április 29-én. Nézze meg a képeket!
A magyar vasútról a legtöbbeknek három szó ugrik be elsőre: drága, lassú és megbízhatatlan. A vasúti infrastruktúra jelenét és jövőjét bemutató cikksorozatunk első részében megnéztük, hogy ez mennyire helytálló az európai statisztikák függvényében. Egyrészt rámutatunk, hogy maga a hálózat EU-s viszonyban kiváló adottságokkal rendelkezik, másrészt megmutatjuk, hogyan teljesített a magyar vasút egy, az egész kontinenst vizsgáló rangsorban.
Egy 49,7 méter desztilláló tornyot szállító speciális jármű indult el a nagykanizsai DKG-EAST Olaj- és Gázipari Berendezéseket Gyártó Zrt. telephelyéről 2014. április 24-én éjjel. A túlméretes szállítmányt Tiszaújvárosba, a Tiszai Vegyi Kombináthoz viszik. Nézze meg a képeket!
A BKK megállapodott a spanyol CAF-fal arról, hogy felgyorsítják az új villamosok gyártását, cserébe a BKK lehívja a tízdarabos opciót, amelynek gyártásában már magyar ipari szerepvállalásra is sor kerülhet. A kormány ehhez biztosít milliárdos nagyságrendű plusz forrást, a 24 milliós többlet önrész vállalásáról pedig a Fővárosi Közgyűlés dönt - derült ki a közlekedési központ közleményéből.
Összegyűjtöttük azokat a hidakat szerte a világból, melyek a legkülönlegesebb építészeti megoldások felhasználásával készültek, minden időjárási és földrajzi viszontagságot (és sokszor a racionalitást is) legyőzve.
A cégek egymás közötti és politikusokkal való kapcsolatait, illetve a beruházásokra megítélt pénzek elköltésének hatékonyságát mellőzve összegyűjtöttük, hogy mely építőipari cégek voltak a közbeszerzések legnagyobb nyertesei 2013-ban. Ezen kívül megnéztük, mióta tevékenykednek a legjelentősebb cégek, mivel foglalkoznak és milyen nagyobb beruházásokban működtek közre az elmúlt évtizedben, illetve 2013-ban.
Az EU-ban egységesen kötelező autópálya-használati díj bevezetését javasolja az Európai Bizottság német tagja
A korábbi kormányciklusok egyik legnagyobb slágere az autópálya-építés volt. 1998 és 2010 között gyakorlatilag nem telt el egy év sem nagy szalagvágó ceremónia nélkül. 2010 óta egyre inkább úgy tűnik, hogy a stadion az új autópálya, a hálózat azonban csendben, de most is folyamatosan épül tovább. Autópálya-körképünk harmadik részében megnéztük, hogyan fejlődhetnek tovább a hazai sztrádák.
A cikksorozat első két részét itt olvashatja:
Gyaloghíd a Vigadó tér és a Várkert Bazár között? Már sokszor felmerült az ötlet, hogy új összeköttetés épüljön a belvárosban a Duna felett. A lehetséges fővárosi fejlesztéseken kívül összegyűjtöttük azt is, hogy az elmúlt években milyen különleges hidak (kisforgalmú közúti, illetve gyalogos) épületek a világban és itthon, illetve milyen elképesztő projektek kivitelezése várható a következő években.
Az új taxirendelet szeptember elsejei életbe lépése óta több száz taxi- és droszthasználati engedélyt vonatott vissza a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szabálysértések miatt.
Még az orosz-ukrán háborúra is hatással lehet az iráni vezető halála.
Íme a legaktívabb térségek.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Válaszul az ukrán támadásokra.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.